Attacca – Világom CD lemezbemutató
Az Attacca világzenei együttes Világom című CD lemeze 2020 szeptemberében a Hunnia Records gondozásában jelenik meg.
A klasszikus zene és a kortárs jazz formanyelve, eszközei, kifejezésmódja mellett – a kompozíciós gondolkodás mentén – az Attacca zenéjében hangsúlyosan jelenik meg az autentikus népzene is, színesítve az összhangzást. A Kárpát-medence népzenéi, s ezen belül a Bartók Béla és Kodály Zoltán által is kutatott magyar parasztzene tiszta forrása inspiráció és útmutató is egyben, hasonlóan a két zeneszerző XX. századi műveihez. A Világom zenéje mellett megjelenik a koreografált tánc, több saját anyaghoz komponálva. Utalva ezzel különböző tájegységek táncaira, melyek évszázadok óta részei a magyar népi kultúrának, a hagyományoknak. Szerepel a lemezen egy Bartók Béla (1881-1945) népdalfeldolgozás – illetve az őt 1936-os törökországi gyűjtőútján kísérő – Ahmed Adnan Saygun (1907-1991) török zeneszerző zongorára írt egyik kompozíciójának zenekari átirata is.
A CD borítót Mészáros Erzsébet népi hegedűművész grafikai munkája díszíti.
Az Attacca együttes 2019 nyarán hazai világzenei fesztiválokon lépett fel és adott több budapesti koncertet is. Hangfelvételeit hazai rádiók sugározzák, s emellett világzenei és jazz műsorokban több zenés interjú hangzott el a zenekarral (MTVA Dankó Rádió, Jazzy Rádió, Karc FM, Klub Rádió stb.). 2020 januárjában az Attacca zenéjével határon túli rádiók (Kolozsvári Rádió, Pulzus Rádió Beregszász) műsoraiban is bemutatkozott.
Az együttes tagjai:
Magyar Bori (ének), Horváth Móni (szaxofon, kaval, fuvola, ének), Mészáros Erzsébet (hegedű),
Hetessy Csaba (zongora), Dénes Ábel (nagybőgő), Bordás Zoltán (tupan, daraboukas, cajon).
Közreműködik: Bodnár Dániel (tánc)
Belépő: 2000 Ft
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Attacca: My World CD Release Concert
Drei Raben Café – Piarista köz 1., 1052 Budapest
18th September (Friday) 2020, 8.00 pm
The CD of the world music band Attacca: My World will be released in September 2020 under the care of Hunnia Records.
Attacca World Music members all come from different musical backgrounds.
As a result, our music grows not only from the style, phraseology and the formal language of classical music and contemporary jazz, but also, very emphatically, draws inspiration from authentic folk music. We believe these influences make our sound more vivid, and function as cohesive force in our band.
Our inspiration and guide is partly the folk music of the Carpathian Basin, particularly the pure source of Hungarian peasant music, which was extensively researched by Béla Bartók and Zoltán Kodály, and partly the XXth century works of these two composers. Choreographed dance also appears in our music, accompanying some of our tracks. It represents different regional dances which have been part of our folk culture and traditions for centuries.
The art work on the CD cover is made by Erzsébet Mészáros folk-violin artist.
Members of the band:
Bori Magyar – lead vocal
Erzsébet Mészáros – violin
Móni Horváth – saxophone, kaval, flute, vocal
Csaba Hetessy – piano
Ábel Dénes – double bass
Zoltán Bordás – tupan, cajon, daraboukas
Dániel Bodnár – dance
Admission: 2.000.-/person