
Egy délután Vári Évával, Orlai Tiborral és vendégükkel!
Töltsünk el egy délutánt Vári Évával, Orlai Tiborral és meglepetésvendégükkel!
A 2019/2020-as színházi évadban egy nagy színházi utazásra indulunk a Három Hollóban, 11 „állomáshelyet” érintve. Útikalauzaink a Színházi Kritikusok Céhének tagjai, akik mellénk álltak, s támogatnak abban, hogy ne következhessen be Gobbi Hilda félelme: „A legijesztőbb, hogy lassan-lassan eltávoznak a tanúk. Elmennek, s magukkal viszik életünk egy-egy korszakát – homály fed bizonyos eseményeket, amiket már soha senkitől nem kérdezhetünk meg.” Mi most kérdezünk, sok előadásról, sok alkotót, sok tanút.
Ez az este a második színházi megállónk. Az elmúlt két évtized egyik színházi sikertörténetéről, az Orlai Produkciós Iroda megalakulásáról és arról, hogyan is vezetett az út addig, hogy mára a legnagyobb magánszínházi vállalkozássá nőtte ki magát.
Minden a Hat hét, hat tánc című Alfieri-darabbal, Vári Évával és Kulka Jánossal kezdődött. Mindkét művész, e (táncos)drámán túl is több, hosszú színpadi szériát befutott sikerdarabban lépett fel az Irodánál. Vári Éva sok kivételes asszonyt formált meg, először is Edith Piafot és Sarah Bernhardtot, s a már említett, írói képzelet szülte Lily alakján túl, a holokauszt túlélő Rose-t, Jean Hortont, minden idők legnagyobb szopránját és Ethelt, az Aranytó partjáról. Kulka János az Esőember, Salieri és Hyppolit bőrébe bújhatott. De sikerrel futottak zenés estjei, az Ez a hely! és a Férfi és Nő.
Az este folyamán megnézünk felvételről (mozivásznon) egy olyan Orlai-előadást, amelynek Vári Éva Kossuth-díjas színművésznő volt a női főszereplője. Hogy pontosan melyiket és ki lesz a meglepetésvendége, azt csak az tudja meg, aki ott lesz velünk. Megtiszteltetésnek vesszük és örömmel tölt el, hogy egy délután erejéig ellátogat hozzánk Pécsről, ahová két évvel ezelőtt (haza)költözött.
A színházi este felelevenítése után László Ferenc színikritikus beszélget Vári Éva színművésznővel, Orlai Tibor producerrel és vendégükkel.
Miről lesz szó? A látott előadásról, színházról, életről, az Orlai Produkciós Irodáról, miként indult a magánszínház. Hogyan talált rá Orlai Tibor éppen Várira és Kulkára, miként épített sikeres brandet a színházi vállalkozás. És persze arról is, hogy van Vári Éva Pécsett, miként bírja nélkülünk, a pesti közönsége nélkül?
Helyszín: Három Holló Kávéház – Orfeum – Színpad – Budapest, V. kerület, Szabad Sajtó u.1.
Időpont: 2019. november 24. 14.00 – 17.30 óra (14.00-15.40 között a színházi felvétel levetítése – szünet – 16.17.30 között beszélgetés az alkotókkal)
Akil nem tudnak online vásárolni, azoknak lehetőséget biztosítunk a haromhollocsapat@gmail.com e-mailcímen jegyrendelésre, előzetes átvétellel.