
Grand Slam – decemberi Földalatti Slam klub a Három Hollóban
Előszilveszter lesz, tehát emeljük a tétet. 12 versenyző, 21 szöveg, 3 forduló, a döntés pedig végig a ti kezetekben lesz. Kik maradnak állva a végéig, és ki ér oda az első Földalatti Grand Slam első helyére?
A versenyre jelentkezni a szokásos módon, az eseménybe írt poszttal, kivételesen a foldalattislam gmail com címre írt levéllel lehet, a jelentkezés határideje december 22. Ezúttal minden jelentkezővel felvesszük a kontaktot, és egy google űrlap kitöltését is kérjük tőlük. A végső 12 és az open micosok személyét dec 23-án este hirdetjük ki.
A versenyzők saját maguk által írt szövegeket kellékek használata nélkül saját maguk adhatnak elő, a három szöveg lehet új és lehet korábban már előadott, a lényeg hogy hasson. Zenei jellel jelezzük,
ha a szöveg hossza átlépi az ajánlott 5 percet.
Az első fordulóban 12 versenyző 4 sorsolással kialakított csoportban („S”, „L”, „A”, „M” csoport) hármasával lép színpadra. A közönség 3 szöveg elhangzása után szavaz arról, hogy melyik versenyző jusson tovább a 3 slammer közül a következő körbe.Továbbjut a négy csoportelső (akik csoportjukban a legtöbb szavazatot kapták) és a csoportmásodikok közül az a kettő, akik a több szavazatot kapta. Így alakul ki a második forduló 6 fős mezőnye.
A második fordulóban két hármas csoportot sorsolunk, a közönség újra három-három szöveg meghallgatása után dönt arról, hogy ki jusson a döntőbe. Továbbjut a két csoportelső és a csoportmásodikok közül az, aki a több szavazatot kapta.
A döntőben hárman vesznek részt, a döntős szövegek elhangzása után a közönség szavazatai döntenek a dobogó sorrendjéről.
A győztes felkerül a Földalatti Slam Dicsőségtáblára és ajándékkönyveket nyer az alábbiak közül:
> Greta Thunberg és szülei könyve – Ég a házunk;
http://kiadok.lira.hu/kiado/corvina/index.php?action=konyv&id=139477856
> Dékány Dávid verseskötete – Dolgok C-hez;
http://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/dolgok-c-hez/
> Simon Márton verseskötete – Rókák esküvője;
https://www.libri.hu/konyv/simon_marton.rokak-eskuvoje.html
> Tóth Edu novelláskötete – Kutatás az ébrenlétben
https://www.agavekonyvek.hu/konyvek/kutatas-az-ebrenletben
Molnár Péter Keresők-díját is kiosztjuk. Keresők című művének képregény vagy kisregény változatát az kapja, aki aznap este a legszebben szól az emberek által még el nem pusztított élőlényekért.
Jegy: 1000 Ft helyszínen, 800 Ft elővételben (link nemsoká!)
Következő klubjaink:
január 20. ?
február 10. ?
március 15. Forradalmi Slam
április 11. Költészet napi Slam
A Földalatti Slam csapata:
Házigazda és állandó szerkesztő: Molnar Peter és Bíró Dénes
Látvány: Ferenczi Zsófi, Fugedi Balazs, Hegyi B. Anna
DJ: D.Koms
Videó: Vig Krisztián
Fotó: Leskó László
További csapat: Fogarasi Gergely, Balizska Gyopárka