
HAZUG – Januári Földalatti Slam Mozi Workshop a Három Hollóban
A Rossz versek után új magyar film ad témát a Földalatti Slammereknek: Kámán Albert rövidfilmje húsbavágó kérdésekről beszél egyedi, szuggesztív nyelven. Cannes és Los Angeles után most a Három Hollóban tekinthető meg egy exkluzív vetítésen a januári klubunkon. A film után velünk lesznek az alkotók egy beszélgetés erejéig. Utána a filmet továbbgondoljuk egy slamverseny keretében. Az este második felében pedig a tavaszi évadunkat és a távlati terveinket vesszük át közösen. Ha aktívan részt vennél az estjeink szervezésében a csapat tagjaként, vegyél részt ezen, de előbb töltsd ki ezt az űrlapot: https://forms.gle/1JC9swirraZRWE347
HAZUG Slam verseny
Január havi slamklubunk versenyére is saját magatok által írt szövegekkel nevezhettek, amit magatok adtok elő, legyen interaktív, költői és egyben előadás is (Team Slamek is nevezhetnek). ÚJ SZABÁLY: ajánlott idő 5 perc, 3:15 után (csapat esetén 4:15 után) jöhet rád zene, 5 perc után mindenképp szól alattad valami jelzésértékű. Az időmérés kezdete az első interakció a közönséggel.
A versenyt 10, max. 12 fősre tervezzük, csak notórius hazudozók jelentkezzenek!
A versenyre a nevezés egy eseménybe írt posztban, ritkán emailben, a foldalattislam at gmail címen történik. A szervezők fenntartják a jogot, hogy sorsolással döntsenek a versenyzők személyéről és indulásuk sorrendjéről.
A zsűri 5 fős, a közönségből választjuk, és az est végén egy vita során döntenek az aznap esti legjobb slammerek személyéről. Vagy néha 1-10-es skálán pontoznak a slamek után. És van, hogy a teljes közönség szavaz a végén a legjobbakra. Erről később jönnek részletek.
Az első három helyezett könyvnyereményeket kap az alábbiak közül:
Simon Márton: Rókák esküvője
Tóth Edu: Kutatás az ébrenlétben
Dékány Dávid: Dolgok C-hez
és felkerül a Földalatti Slam Dicsőséglistára!
Tervezett PROGRAM:
19h: gyülekező, versenyzők regisztrálása
20h: HAZUG – Kámán Albert filmjének vetítése
20:30: Beszélgetés az alkotókkal
21h: Hazug Slam verseny
21:45 – 0:00: Földalatti Workshop – Önkéntesek bemutatkozása, tervezés (tavaszi tematikák, Országos Grand Slam, klub működése)
Jegyár: 1000 Ft (a TIXA-n elővételben 800 Ft)
————–––
Február 20. Februári klub
Március 15. Forradalmi Klub
Április 11. Költészet napi klub
A Földalatti Slam csapata:
Állandó szerkesztők: Molnár Péter és Bíró Dénes
Látvány: Ferenczi Zsófi, Fugedi Balazs, Hegyi B. Anna
DJ: D. Koms
Videó: Víg Krisztián
Fotó: Jávor Liliána
Továbbá: Fogarasi Gergely, Balizska Gyopárka