
KÉK LÓ Underground Carnival #5 – Közösségi dob építés & jam
▪️English Below ▪️
KÉK LÓ UNDERGROUND CARNIVAL – avagy találkozás a kedvenc maskaráiddal! A Kék Ló csapata minden hónapban elhozza nektek szeretett ruháitokat, zenekaraitokat és dj-iteket a tőlünk már megszokott, extravagáns hangulatot teremtve. Közös beöltözős móka a buli előtt a ruhakölcsönzőben, ahol ingyenes és fizetős ruhák is lesznek. Minden alkalommal kéklovas underground jazz koncert vagy performansz, majd felhőtlen tánc az eufória és őrület keresztmetszetén parádés kosztümökben. Az állandóan változó közösségi programokról nem is beszélve!
Ezúttal a CODRUM PROJECT csapatát invitáltuk, akik ezáltal titeket invitálnak egy KözDob megépítésére és letesztelésére!
A csapat hozzáállását ugyanis nem az egyéni nézőpontok összege, hanem a közösségi szemléletmód jellemzi:
“Mi lenne, ha nem ti táncolnátok a zenénkre, hanem mi zenélnénk a táncotokra?
Akik jártak tavaly az Azure-on, azoknak ismerős lehet a KözDob rítus, ami során eljárjuk a KözDob táncot, ütünk-verünk, szeletelünk, annak reményében, hogy a KözDob Istenség zenével hálálja meg áldozatainkat. A mostani szerkezet viszont teljesen magába ölel majd, a tech-nerd tábortűz élményt kiszélesítettük, ugyanis nem mi táncolunk a fények körül, hanem közösen táncolunk a fényekkel.
Hangszenzorok, kinectek, projektrorok és rengeteg szemét. Ezekből építjük majd meg a harmadik KözDobot. Reményeink szerint veletek, ugyanis nem csak a közös jamelés, de az építkezés is a rítus része. Bárki csatlakozhat, akárki építhet, mindenki zenélhet! Csináljuk meg közösen a legemberibb gépzenét!”
15:oo▪️ közösségi dob építés
20:oo▪ közösségi dobolás és rituális tánc
22:oo▪️ Oh your Gas & Fumar Mata B2B DJ set w/ instruments
BE▪️2000
alkalomhoz illő maskarában▪️1200
aki velünk épített, annak félárú a jegy!
▪️English ▪️
Kék Ló UNDERGROUND CARNIVAL – aka meet your favorite outfits! The Kék Ló team brings you your favorite clothes, bands and DJs every month, creating the extravagant atmosphere as Kék Ló usually does. You can pick from our unique clothes to get dressed before the concerts from our pop-up boutique, where there will be free and paid clothes to choose from. In every occasion a Kék Ló underground jazz concert, and then a crazy dance party in glittery and flashing, colorful clothes. In addition to these, we haven’t even talked about the ever-changing community programs and performances witch you can experience each time!
“What if not we are the ones making music you can dance to, but you dance and the music will follow you?
Those who happened to be at Azure last year are probably familiar with the CoDrum ritual during which we dance the CoDrum dance, we beat, we go crazy in the hope that the CoDrum goodness will give us some music in return. This time the device will fully immerse us, we expand the tech-nerd campfire experience. We will not just dance around the lights but this time we dance with them. Sound sensors, kinects, projectors and a bunch of trash. These that we are going to use to build the third CoDrum device. We hope to do it with you as not just the jam, but the building process is part of the ritual, too. Anyone can join, anyone can build, anyone can make music. Come and help us to make the most human machine music!”
15:oo▪️ communal drum buliding process
20:oo▪ communal drumming & ritual dance
22:oo▪️ Oh your Gas & Fumar Mata B2B DJ set w/ instruments
ENTRY▪️2000
well dressed▪️1200
Those who build with us can get a 50% discount on entry.