fbpx

A Három Holló Kávéházban finom kávéval, italokkal, ételekkel és nagyszerű kulturális, irodalmi és zenei programokkal várunk. Családias hangulat, jó szórakozás három szinten.

Piarista köz 1. (bejárat a Szabadsajtó út felől)

 

Nem leszünk gyarmat – Témák

1., Nyugati nagyvállalatok keleten, a munka világában

a., Nyugati nagyvállalatok jelentős adókedvezményekért cserébe keletre hozzák gyáraikat, szolgáltatóközpontjaikat. Munkahelyeket teremtenek, de egyenlőtlenségeket is. Ugyanazért a munkáért kevesebb a fizetést kapnak, rosszabb körülmények között dolgoznak az emberek. Milyen hatással van ez a dolgozókra? Megjelennek-e a gazdasági különbségek a mindennapi életben, és ha igen, hogyan?

b., Szervezeti kultúrák találkozása nemzetközi nagyvállalatoknál és civil szervezetekben.

2., A munkaerő ingázása

Vidéken, illetve a Kelet-Magyarországon kevés a munkalehetőség, sokan ezért külföldre mennek dolgozni. Vannak, akik ki is költöznek családjukkal, gyerekeikkel együtt, de vannak olyanok is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak végleg országot váltani.
Hogyan ingáznak az emberek (első sorban a gondoskodóiparban tevékenykedő nők) az otthon és a nyugat-európai szociális ellátórendszerek között? Mit gondolnak a helyzetünkről, illetve mit látnak kint és hazatérve?

3., Prostitúció

Hogyan viszik az elszegényedett falvak, városnegyedek lakói a fiatal nőket a nyugat-európai prostitúcióba? Milyen helyzetben vannak ezek a
nők? Mit gondolnak a helyzetükről a nyugat-európai társadalmakban?

4., Öngyarmatosítás

Összeérnek-e a kisebbségi érzéseink és a diszkriminatív gyakorlatok? Tényleg a nyugat szemüvegén keresztül látjuk magunkat? Mit gondolunk, milyen egy tisztes európai polgár és megfelelünk-e, meg akarunk-e felelni ennek az ideálképnek? Vagy éppen ellene megyünk?
Valóban idegen attitűdöt és nyelvezetet veszünk át az emberi jogi mozgalmakból? Önsanyargatásunk, önostorozásunk, öngyarmatosításunk képei.

5., Bécsben nyitunk majd cukrászdát

Örültünk a banánnak, a mekinek, a kólának. Csencseltünk. A gazdasági válság széttörte álmainkat. Betörtek a devizahitelek. Hogyan jutottunk el a hurráoptimizmustól a csalódásig.A neoliberális kapitalizmus hurráoptimista időszakától a gazdasági válságon keresztül a nemleszünkgyarmatig.

6., Nyugati tárgyak Kelet-Közép-Európában

Tárgyak, amik nem illenek a környezetbe, de mégis itt vannak: ideáljaink és a valóság.

7., Letiltott a Facebook

Hétköznapi találkozások multinacionális nagyvállalatok útvesztőivel, szabályrendszereivel.

Koronavírus keleten és nyugaton.

Megváltoztatta-e az eddigi elgondolásainkat keletről és nyugatról, Kelet- és Nyugat-Európáról a
Covid19 megérkezése? Hogyan érintette ez a magyar vendégmunkásokat? Változások hétköznapi életünkben, elképzeléseinkben, beszédmódunkban.